Sziasztok!<3
Annyira sajnálom, hogy késett a rész, de itt van!:')
Elolvastam a komenteket és egyszerűen leírhatatlan érzés, hogy mennyien szeretitek a blogunkat! Annyira jó visszagondolni, hogy Nay-jel pusztán unalomból kezdtük el Ray és Car életét és mára meg ennyien követitek nyomon!
Be kell vallanom, a megjegyzésekkel, amiket írtok azzal adjátok az energiát, hiszen már egy csomószor döntöttünk úgy, hogy abbahagyjuk, de ti megálljt parancsoltatok nekünk! Lehet, hogy nektek csak pár sor ez az egész "komentelésdi", de nekünk ez ad ötletet és inspirációt!
Most, mint láthatjátok a háttér is megváltozott, és megcsináltam, hogy az 1.évad 5.részét is eltudjátok olvasni a "Chapters" menüpontban rákattintva, mert idáig nem engedte..:)
A részről pedig annyit, hogy érdekes fordulatokat vesz Ray élete..;)
A részről pedig annyit, hogy érdekes fordulatokat vesz Ray élete..;)
Na nem rabolom itt az időt.:P
xx.Bow
 |
| "Szereted Harry-t?! - tették fel egyszerre ezt az igazán fontos kérdést, amin én megfagytam." |
*Rachel szemszöge
Ha a két évvel ezelőtti önmagam látta volna mit művelek, biztosan képen rúgna... Jó mondjuk akkor eléggé hirtelen haragú lány voltam és, ha feldühítettek mindenkit képen rúgtam volna, de ez most mellékes... Az agyam is, szinkronban kántálta, hogy egy idióta vagyok és emlékezzek mit tett velem ez a gyökér, de valahogy azok a szemek, az a száj, két másodperc alatt elvette a gondolataimat és azt vártam, hogy mikor érnek össze ajkaink. De aztán eszembe jutott Ricky, rájöttem, hogy, amit most fogok tenni talán örökre megváltoztathat mindent... Miért kockáztassam a tökéletes kapcsolatomat egy olyanért, ami lehet, hogy csak a hév indított el. Bár, nem tudom... Harry és köztem az első pillanattól egy kapocs van... Azt hiszem onnantól kezdve, hogy pofán vágtam, bár nem vagyok benne biztos... Vagy már akkor kezdődött minden, mikor belém jött a tahója? Az elmélkedésemet Harry sóhaja szakította a félbe, amikor már szinte csak egy ujjnyi távolság volt köztünk, de ekkor éreztem, hogy valami nem stimmel. Akarom mondani NAGYON NEM STIMMELT valami, amire pillanatokon belül rá is jöttem. Minden olyan gyorsan történt... Ráadásul még elhajolni sem volt időm...
Most képzelhetitek mit gondolhatnak rólam az emberek, ugyanis nem tehetek róla, hogy allergiás vagyok a kocsiillatósítókra, azokon belül is a citromosba.. Valamiért sosem bírtam valamelyik összetevőjét (talán a citromot..) de akkorát tüsszentettem, hogy Harry óriási szemekkel törölte le magáról azt, aminek elméletileg cserélődnie kellett volna az övével....
Annyira megilletődtem, hogy rögtön kipattantam a kocsiból, Harry meg szintén megilletődve ordibálta nevem. Ha most nem tüsszentettem volna, biztos, hogy megbántam volna, amit tenni akartam. Mégis, hogy tehettem volna ezt Rickyvel?! Biztos, hogy beteg vagyok. Pláne azért is mert, halál sötétben egy kihalt úton futok, ahol szerintem tizenöt óránként jár egy-egy autó... Még térerő sincs, nemhogy wifi... Egyáltalán hol a telefonom? Persze, hogy otthagytam. Így egyre jobb. Ha ez volt megírva nekem, hogy egy sivatagban (?) haljak meg akkor sikerült megcsinálnom... MILYEN SIVATAGRÓL BESZÉLEK?!
Folyamatosan szidtam magam, hogy mi a fenéért futottam el, de mindig arra jutottam, hogy Harry megérdemelte, hogy ott hagytam, aztán meg arra, hogy így magammal szúrtam ki, aztán meg arra, hogy én is megérdemeltem a meg nem tett bűneimért és végül arra, hogy nem nekem kéne szenvednem, hanem Harry-nek és az utolsó gondolatmenetem, az élet igazságain volt és ez egy körforgásként pörgött le előttem újra és újra. Mindaddig, míg egy kocsi le nem állt mellettem és egy idegen szólt ki rajta.
- Mit csinálsz kint ilyen későn? - egy középkorú ember hangja volt.
- Öhm, mit érdekli? - válaszoltam flegmán.
- Nem vagy fiatal egy kicsit az országúton való bóklászáshoz?- förmedt rám, láttam a kocsi ablakon keresztül, hogy egy kislány és egy kisfiú alszik egymásnak dőlve a hátsóülésen, és ekkor még egy fej kihajolt az ablakon, hogy szemügyre vegyen. Egy gyönyörű harmincas éveiben járó hölgy volt.
- Ugyan Gill, légy már egy kicsit kedvesebb. - bökte oldalba, majd ismét rám nézett. - Emily Seowan vagyok, benned kit tisztelhetek, kedvesem?
- Rachel Shelley. - bólintottam, mire a szemei felcsillantak.
- Te voltál az a sminkes lány, aki a Connor Franta és Ricky Dillion klipekben kifestette a macskát?
- Attól tartok. - vakargattam a tarkóm a kellemetlen emlékek hatásán és Ricky nevén.
- Gill, parkolj le és vedd ki a pokrócokat, nem minden nap találkozol egy Youtube sztárral. - elég furán nézhettem ki miközben hülyén bámultam a két hiper gyorsasággal pakoló házaspárt. Mire kész lettek intettek, hogy üljek le hozzájuk.
- Na mesélj, hogyan kerültél ide...
- Ez egy hosszú történet lesz.. - sóhajtottam.
- Nem baj kezd előröl, úgyis ráérünk! - legyintett Gill(?)
- Nos, Liverpool 1995 január 7.-e...
- Hééé, ne ilyen előröl!
- Ja bocs. - nevettem fel. - Na ott kezdődött, hogy én és az ikertesóm, aki nem is az mind1, majd később elmondom... Buliban voltunk...
Másfél órás magyarázkodással megértettem velük a sztorimat, úgy néztek rám, mintha csak azt meséltem volna el, hogy Brad Pitt, hogyan lett szexi pasi.. Meglepően érdekes volt, hogy ennyire érdekelte őket..
- Szóval te most majdnem megcsaltad Ricky-t... - kezdte Emily.
- Igen, majdnem. - bólintottam.
- De tüsszentettél, így ez nem sikerült... - folytatta Gill.
- Pontosan.
- Egy itt a kérdés..- sóhajtott Emily.
- Mi? - néztem csodálkozva.
- Szereted Harry-t?! - tették fel egyszerre ezt az igazán fontos kérdést, amin én megfagytam.
- É-én a-a-zt h-hisz-e-em, h-ogy.... - már majdnem kinyögtem, amikor egy gyors kocsifékezés zavart meg minket, Harry szállt ki a Range Roveréből és futott felém.
- RACHEL! - úgy zihált mintha egész életében menekült volna, amint elém ért én már álltam és nagy szemekkel néztem minden mozdulatát, rögtön felkapott és olyan erősen szorongatott, mintha már réges rég nem látott volna. - Úgy aggódtam érted! Már azt hittem meghaltál, vagy ne adj Isten valami bajod esett. El sem tudom képzelni mit csináltam volna, ha... ha nem talállak meg és..- csak hadart és hadart nem is figyelt arra, hogy mit mondd, az érzések dőltek belőle, az én szívem meg bármilyen fájdalomra, és emlékre - Harry és Taylor a lépcsőn..- kezdett melegséggel eltölteni. Már a könnyeim is elkezdtek lefelé gördülni, és akkor abban a pillanatban rájöttem kit és mit akarok! - Amikor elfutottál.. Én nem is tudom, mindent megnéztem és Ray nem találtalak és...- nem tudta befejezni... Nem hagytam ajkaim ajkaira tapasztottam, és hagytam beteljesülni, azt aminek már évekkel ezelőtt be kellett volna teljesülnie, mert ez már komoly volt. Komoly, semmiféle tini szerelem. Attól már sokkal mélyebb, amely két éven át őrlődött mind a kettőnkben. A távolság és a fájdalom megerősített bennünket és így bontakozott ki.
- Szeretlek, te fafej. -néztem rá idiótán.
- Tényleg Fafej? Mert én is! - nevetett ki.
°°°°°°°°°°
- Ray! Ray! Ébredj! Itt vagyunk nálatok. - rázogatta gyengéden a vállamat Harry.
Megilletődve néztem körül a kocsiban és csalódva vettem tudomásul, hogy ez az egész csak egy álom volt... Egy érzelmileg teljesen túlfűtött álom. Harryvel és velem a főszerepben. Fájt fölébredni.
- Mikor aludtam el? - néztem rá fájdalmasan, ő egy kicsit gondolkodott.
- Miután beszálltunk a kocsiba, már szuszogtál is. - bólogatott magabiztosan, amire sóhajtottam egyet. Milyen kár érte, túl szép lett volna ez az egész.
- Nos, köszönöm a fuvart. - mosolyogtam rá és ki is szálltam az autóból. Már sétáltam a ház felé, de az időközben lehúzott ablakon még utánam szólt.
- Várj! - kíváncsian hátrafordultam, mire rám mosolygott.
- Igen? - talán azt vártam, hogy azt mondja "Ez nem is volt álom, te kis buta" vagy valami hasonlót, de várhattam.
- Üdv újra Londonban Ms.Kötekedősbarátném! - kacsintott egyet, majd mielőtt még felfoghattam volna el is hajtott. Nem hittem a szememnek és a fülemnek sem... Így hívott mikor anno Maya-val a parkban voltunk és vele találkoztunk... ÉS RÁM KACSINTOTT?! Mi van már megint velem?! Azt hiszem elkezdett fájni a fejem.
Ezekkel a gondolatokkal mentem be a házba bevenni egy fejfájás csillapítót. Miközben az agyamban egyre jobban megfogalmazódott minden egyes dolog.
Egy biztos ennek az illúzónak, amely a képzeletem szüleménye volt, a folytatása nem ért még véget! Innentől kezdve már végleg megváltozott minden, köztük a Harry iránt táplált érzelmeim is. És be kell, hogy valljam egyre több érzelmet kezdtem el táplálni iránta, mindezt egy nyamvadt álom hatására?!
